A Nine című musical alapjául Federico Fellini híres, önéletrajzi ihletésű filmje, a 8 és fél szolgált. Maga a film egy fájdalmas Önvallomás, arról, hogy a sorsot mennyire befolyásolják az utunkat keresztező emberek.

A pandémia miatt tavasz helyett most szeptemberben volt a premier. A várakozás varázsa, még inkább felkeltette az ember kíváncsiságát, hogy mire is számíthat a néző. Olyan jó volt, hogy a bemutató előtt nem igazán látott képeket az ember például a főpróbáról. Igaz a közönségtalálkozón betekintést nyerhettünk a díszletbe és jelmezekbe, de a konkrét jelenetekbe nem. Felkeltették a figyelmet a dalok, a színészek és a rendező gondolatai, azt az érzést elérve, hogy ezt az előadást látni kell. Úgy mentünk a színházba, hogy végre, de jó lesz látni az egészet. 

Nagyon komplex az előadás a múlt és a jelen találkozása, a 9 éves kis Guido és a felnőtt Guido élete közötti párhuzam, vagy ok - okozati összekapcsolódása. 

Az előadás főszereplői a Nők és kapcsolataik az alkotói válságban szenvedő híres filmrendezővel. Melyből kiderül, hogy a férfiak nem tudnak betelni a nőkkel. Mindegy, hogy a Nő milyen szerepet is tölt be Guido - Dolhai Attila életében, lehet Anya, prostituált, szerető, feleség, újságíró, Múzsa vagy akár producer, de ha a női lélek sérül, akkor semmi jóra nem lehet számítani. Valójában az igazi nőben, minden egyes karakterből megtalálható a rá jellemző személyiségből, csak a mérték különböző, ezért sem vagyunk egyformák. Guidon keresztül megláthatjuk, hogy mire is vágyik egy férfi, ha nem kapja meg a kellő figyelmet, akkor továbblép.

Oly könnyű úgy létezni, hogy ha a lelkünket összeköti a híd. Guido filmrendező szemében a nőnek ezer arca van. Az érzelmeink sodrában nagyon gyakran elvisz az ár

 Na nézzük is meg, hogy kikről is van szó.

A szülői, neveltetés, a vallás, lélek és ráció fontossága, talán ez a kettősség is befolyásolta, hogy miként is alakult Guido élete felnőttként. Talán megzavarta Guidot gyermekként a megfelelési kényszer. Az anyai útmutatás. Az előadás legmeghatóbb pillanata Guido Édesanyjának - Ullmann Zsuzsa dala volt. A középpontban a kölcsönös szeretet az összetartozás érezhető, hogy semmi sem számít, csak az, hogy megtaláld a számításaid. Már a közönségtalálkozón is érezhető volt egy-egy pillanatban, hogy lélekig hatol minden egyes mondata a dalnak. 

Luisa Contini, Guido felesége - Széles Flóra, a legnemesebb értelemben egyszerű nő, aki szerelmes a férjébe, egy ideig szemet huny a hűtlensége felett. A görcsös ragaszkodástól megijed a férfi. Kitart mellette egy darabig, támogatja, de közben a lelke mélyén tisztában van azzal, hogy az imádott férfi más társaságában keresi a boldogságot. Hiába biztosítja a feleség a biztonságot és a nyugalmat, ha  a híres filmrendező ennél többre vágyik, nem tud ihletet meríteni a nyugalomból, szüksége van impulzusokra és keresi a kiutat a szürke hétköznapokból. Egyszer Luisa-nál is betelik a pohár és szíve-lelke minden fájdalmát és sérelmét kiénekli magából. Hiszen, ha valaki eljátssza a bizalmat, azt már nagyon nehéz visszaszerezni, hiszen a heg egy életre ott marad, nyomott hagy az ember szívében. Ha eltörik valami, az már soha nem lesz ugyanolyan.

Carla szerető - Gubik Petra a vágy, a mámor, hiszti jellemzi. A nőiességét és a csábítás erejét felsőfokon tudja érvényesíteni. Úgy gondolja némi érzelmi zsarolással, bármi elérhető, akár még Guido vállása feleségétől is. Erősen ragaszkodik, ahhoz, hogy ha már valamit egy kis időre megszerzett, akkor nem is szívesen engedi el, mindent megtesz azért, hogy elnyerje Guidot, feleségétől. 

 A Múzsa, Guido kapaszkodója Ha nincs ihlet vagy mondanivaló, akkor mindig Claudia-hoz (Füredi Nikolett) fordul segítségért. A válságban levő filmrendező úgy gondolja, hogy bukás ellen, csak úgy lesz képes megmenekülni, ha ragaszkodik Múzsájához, tőle várja az ihletet és görcsösen kapaszkodik a korábbi sikerekhez. Egyszer csak Claudia megelégeli a helyzetet, hogy mindig Ő az úgymond megmentő és a biztonság szerepét formálja meg, hiszen Ő maga is jól tudja, hogy az ihlet, a téma valójában Guido Continitől származik. A kiégett ember a szakadék szélén az Önbizalmát is elveszíti és a kapaszkodót keres mindenáron.

Liliana La Fleur  a producer - Siménfalvy Ágota a francia mentalitást hűen tükrözi. Revü világa francia elegancia, pompa, csillogás, színek és vágyak kavalkádja. A maximalizmus, a profizmus az elszántság, a siker a határidő és a bevétel lebeg a szeme előtt. Próbál nyomást gyakorolni Guidora, ha nem teljesít, akkor következményei lesznek és garantált bukás vár rá. A csillogás helyett a megaláztatásra számíthat, talán a kényszer hatására eluralkodik rajta a pánik, a kapkodás a zavartság, mely teljesen kibillenti az amúgy sem túl stabil állapotából. 

Az írás is olyan, hogy igaz lehet időre teljesíteni, de ha szorul az ember nyaka körül a hurok, akkor nem lesz igazán hiteles, a kényszer, a nyomás csak görcsössé teszi az embert. A kötelező jellegű teljesítés esetén a végeredmény nem tükröz egyéniséget, lelket, humort, érzéseinkből egy szeletet. Ilyenkor van a kalandozás, a csapongás, hogy milyen is legyen az egész?!

Úgy, mint itt az előadásban, hogy miről is szóljon a forgatókönyv legyen dokumentum film, vagy inkább más. Guido is kétségbeesetten próbál kapaszkodni mindenbe, de tulajdonképpen a nagy semmibe. Velencéig menekül feleségével a producer, a felelősség, az alkotási kényszer elől.  

Vogue újságíróját, az elegancia, a hározottság jellemzi. Vágyik a szerelemre, a csillogást és a lehetőséget látja Guido-ban. Vonzó a híres filmrendező, hiába is szenved alkotói válságban, talán a pont ezt a sebezhetőséget próbálja kihasználni. Cinema Italiano dal most szerepel először a színpadon. Hihetetlen energiát és temperamentumot sugároz, az igazi Broadway hangulatát idézi, nem semmi visszatérése volt a színpadra Vágó Bernadettnek.

Sarraghina prostituált - Peller Anna és a 9 éves Guido találkozása mennyire meghatározóan sorsfordító az életében. A 9 éves kisfiú titokban való találkozása az Ő szemében igazi "Ősnővel", akinek teste-lelke tele van szenvedéllyel, de közben a néző megláthatja a valódi arcát, szívét is. Tűzesség, de közben az érzékiség is jellemzi a karaktert, megjelenik, hogy milyen Anya is lenne. Telitalálat erre a szerepre Peller Anna, dala pedig hűen visszaadja az adott szituáció hangulatát, érezhető az erő, a szenvedély és a vadság is a hangjában. 

 Milyen is az igazi nő? pici összefoglalás a Csak Te című dal után szabadon. Ennél jobban összegezni nem is lehet. 

Ha zuhanok, Te elkapsz, ha eltévedek, értem jössz

Kéj, vad szenvedély mámor, vérpezsdítő románc, szédítő tánc, vajon tényleg erre vágyik a  férfi? Hogy a nő mellette érezze magát biztonságban, de közben ott legyen a vágyakozás, a szenvedély, a kaland, legyen némi fűszer a hétköznapokban.

Lelkiismeret a kis Guido szerint, ideje már felnőni és felnőttként viselkedni, befizetni a számlákat. Nézzen szembe a problémákkal és vállalja a felelősséget a tetteiért, akkor talán megbocsátásra talál. Minden művész meg nem értett zseni? Valójában ez a személyes történet, bárkivel megtörténhet. Hiszen a hétköznapi problémák meg nem oldása, a halogatás, menekülés a felelősség elől csak tetézi a bajt és a kilátástalanság felé halad a sors.

Dolhai Attila zsigerből, ösztönösen formálja meg, a meg nem értett filmrendező karakterét, tele lendülettel, erővel, érzelemmel, érzékiséggel. Teljesen beleéli magát a szerepbe és Ő maga is elhiszi, hogy Neki igazándiból a szeretetre, a figyelemre és a nagy betűs Nőre van szüksége. Ő igazán nem tehet arról, hogy nem egy személyben találja meg. Nem veszi észre, hogy megbánt, vagy fájdalmat okoz másoknak. Őt a megfelelési kényszer hajtja előre, de közben szeretné élvezni is az életét, dacol a szabályokkal. Élmény volt látni a színpadon, hogy végre egy olyan szerep, melyben kiélheti szabadság iránti vágyát és újra egy Mozarthoz hasonló karakter szerepébe bújhat. Nem a romantikus hősszerelmes, megmutathatja, hogy tud lázadni, félni, érezni és vágyakozni. Ha nincs meg körülötte a megfelelő támasz, akkor csak a vágyakozás marad. A meg nem értett zseni hiába keresi a problémák labirintusában az ihletet, ha nem képes rendezni érzéseit és kapcsolatait. Meg kell tanulnia, hogy nem lehet a problémák elől elmenekülni.

A rendező Balázs Zoltán hihetetlen érzékkel választotta ki a színészeket, annyira sokrétű a rendezés, olyan mély érzéseket hoz ki a színészekből, hogy ettől válik egyedivé és minden egyes szereplőnél megvan a katarzis élménye nagy pillanata. Az Ő szemében minden nő egyforma és egyaránt ugyanolyan fontos.

Minden egyes jelmez annyira egyedi és mai, hogy nyugodtan szerepelhetne akár a Vogue magazinban is. A díszlet, akár jelképezheti a problémák labirintusát, vajon van-e kiút? Minden egyes lépcső újabb problémát, konfliktust tár fel és a filmrendező bármelyik irányba is indul meg falakba ütközik. Olyan, mintha útvesztő lenne, minden út.

Az előadás során jelenetek közben,többször is bevillant egy-egy érzés, kép a Mozart c. előadásból. A kis Mozart esetében a hangvilla átnyújtása, most itt a Nine c. előadásban pedig a pálca. Mit ér az eszköz, ha nincs hozzá ihlet. Minden művész meg nem értett zseni? Valójában ez a személyes történet, bárkivel megtörténhet. Hiszen a hétköznapi problémák meg nem oldása, a halogatás, menekülés a felelősség elől csak tetézi a bajt és a kilátástalanság felé halad a sors.

Gratulálok mindenkinek, hiszen úgy érzem egy igazi értéket képviselő Broadway musical született, az Operettszínházban. Nem egy könnyű előadás, többször nézős, hogy minden puzzle darab a helyére kerüljön.

Az elmúlt időszakban az életünk alaposan megváltozott. Talán még jobban figyelünk megérzéseinkre vagy akár belső hangunkra. Megtanított minket az élet, hogy becsüljük meg mindazt, amink van és az idő múlásával előtérbe került a család az összetartozás. Néha jó visszavonulni, visszavenni a tempóból, kilépni a mókuskerékből. Jó újra nagy levegőt venni, felfedezni az élet apró rezgéseit, a természet csodáit...stb.

Elcsendesedtünk egy picit. Saját magamon is észrevettem, hogy megválogatom, hogy kikre is van igazán szükségem az utam során. Bizonyos emberek csak egy ideig tartanak velünk, de minden egyes szakításból tanulunk. Boldog vagyok, hogy olyan barátok, család vesz körül, akikre lehet számítani. Nincs szükségünk luxus utazásokra, hogy jól érezzük magunkat. Egy séta, vagy akár a lépcsőn beszélgetve ülve is tudjuk, hogy lelkileg összetartozunk és fontosak vagyunk egymásnak. Ugyanaz az utunk és ezeket a megélt pillanatokat senki nem veheti el tőlünk.

Változunk mi magunk is, fejlődünk, formálódunk és alkalmazkodunk, vagy olykor lázadunk az akadályok ellen. 

Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan értékeket kaptam otthonról, hogy bármi is történik velünk, akkor is egy család maradunk. Mindannyian hiszünk valamiben vagy valakiben, aki segít visszaterelni minket a helyes útra. 

A tavaszi lezárások után szívem-lelkem vágyott már arra, hogy olyan impulzusok érjenek, amikre igazán szükségem van. Ez pedig nem volt más, mint a színház. Kislány korom óta mágikus csodák helyének tartom, ahol az ember lemerült lelke újra megtelik melegséggel, szeretettel azaz élettel.

Érdekes, mert színésznő mindezek ellenére soha nem akartam lenni. Az élet úgy rendezte, hogy egy alkalommal szereplője lettem egy előadásnak, táncolni, olvasni, improvizálni szinte mindent kellett... Remegett kezem-lábam, de átlépve félelmeimet és elhagytam azt az oly rémisztő komfortzónát. Mára megértettem, hogy az ott miért történt úgy. Az előadás címe: Dolgok amikért érdemes élni - Bereczki Zoltán szereplésével. Nagyon tanulságos volt. Kellett idő, ahhoz, hogy a fejemben összerakjam, hogy én mit is gondolok, hogy miért is érdemes élni.

Mosolyogtam előadás közben elhangzott gondolatokon, egyből bevillant a kedvenc filmem vagy zeném, egy barát, a társ, család, szülők.

Azóta ott zakatol a fejemben, hogy mi is fontos nekem és családomnak, hogy miért is érdemes élni. Hálás vagyok azért, hogy a sok nehézség ellenére is kitartunk egymás mellett. Próbálunk előre tekinteni és most Apu szülinapján is csak annyit írhatok, hogy köszönöm. Sok mindent tanultam az elmúlt időszakban, hogy olyan élményeket élhetek meg, amik a lelkemet erősítik és mennyire fontos az empátia, az elfogadás, az ölelés, a meghallgatás. Azt hiszem mostanra a vadóc énem lenyugodott és képes vagyok észlelni, hogy mi is igazán fontos, az apró bosszúságot el kell engedni. Meg kell élni az adott pillanatot és befogadni a felénk áradó pozitív energiákat. Nem foglalkozni az olyan emberekkel, akik elszívják erőnket. Fura, de talán most érzem először azt, hogy a nehézségek ellenére is helyemen vagyok. Talán a visszaigazolások is segítenek abban, hogy visszatértem az íráshoz. Mindenkinek van egy támasza/mankója nekem az írás és a családom. A zene és barátok segítenek visszaterelni, ha olykor elkalandoznék. Jó néha elvonulni kedvenc helyeinkre és átgondolni azt, hogy mi miért is történik és akkor megkaphatjuk, hogy miért is érdemes élni...

Kiválasztásra került 12 hírnök, hogy képviseljék hazánkat és népszerűsítsék az idén 52. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, 1938 után újra hazánkban. 2021. augusztus 12-én Pusztaszabolcson került megrendezésre az úgynevezett "közönségtalálkozó", az estének a főszereplői Pindroch Csaba színész, Szikora Róbert zenész, Lackfi János író, Dr. Csókay András orvos, Dolhai Attila színész valamint moderátor személyében Zsuffa Tünde voltak.

 Az estét az összetartozás, a szeretet, kötődés a gyökerekhez, és a tisztelet jellemezte. Leírni az egész estét képtelenség, hiszen a hangulatot nem lehet átadni, szavakkal oly nehéz megfogalmazni.

Szikora Róbert elmesélte, hogy milyen ingerek érték kiskorában, szüleitől mit látott, hogy milyen útmutatást kapott és minek köszönhető, hogy zenész lett. A vallás, a hit, a templomban megélt béke és nyugalom, mennyire fontos szerepet tölt be az életében. Hogyan éli meg a kritikát, miként reagálja le a negatív véleményeket. Jó volt hallgatni, hogy milyen utat járt be eddig. 

Pindroch Csaba arról beszélt, hogy milyen út vezetett ahhoz, hogy végül színész legyen. Gyerekként már minden vasárnap misére járt a család. Szóba került a balatoni csintalanságai és élményei, valamint az is kiderült, hogy miért nem lett belőle pap. Élmény volt hallgatni a fanyar, olykor ironikus humorral megspékelt történeteit. Miként élte meg, hogy kollégák közül nem mindenkinek volt szimpatikus a mostani szerepvállalása. Mennyire várja már az egész rendezvényt, ami valójában az összetartozás és a szeretet ünnepe lesz. 

Lackfi János a megbocsátást emelte ki, hogy mennyivel könnyebb a lelkünk, ha a rossz kívánságokra is pozitívan reagálunk. Milyen felemelő érzés úgy találkozni az illetővel, hogy mi már magunkban megbocsátottunk neki és a másik fél nem tudja mire vélni, hogy akkor most mi is történt.

Dr. Csókay András intelligenciája, bölcsessége, ahogy beszél az Istennel való kapcsolatáról. A sziámi ikrek szétválasztásáról, a közös imádság erejéről. A külföldi konferenciákon is mennyire elítélik a vallásosságot. Elmesélte, hogy miként is élte meg élete traumáját - fia elvesztését, amikor nem Istent hibáztatta és hihetetlen erővel dolgozta fel a feldolgozhatatlant. Akár 90 évesen is lehet, úgy szeretni, mint a legelején.  A közönség és a hírnökök is egyaránt meghatódva hallgatta történeteit és csodálta erejét, hogy a hit mire is képes. Ezekért a pillanatokért is megérte elmenni, hiszen a tiszteletet nemcsak szavakkal lehet kifejezni, elég az odafigyelés vagy akár egy-egy érintés.

Dolhai Attila elmesélte, hogy Édesanyja mennyire örült annak, hogy felkérték hírnöknek. Zsuffa Tünde elmesélte, hogy Attila, hogyan lett a 12-dik hírnök és mennyire telitalálat volt az Ő választása. Hangszál műtét előtt állt és elgondolkozott, hogy ezt most miért is kapta a sorstól.  A szerénységet emelte ki, hogy ezt látta otthon és így is próbál élni. Mit is jelent Dolhai Attilának, hogy a NEK hírnöke lett - végre szabadon kimondhatom, hogy az életemben fontos szerepet tölt be a vallás, a hit a kapaszkodóm, a támaszom. Félelmeinkről beszélt, hogy mindenkivel előfordul, hogy megtorpan és nem tudja, hogy mi is lenne a helyes döntés pl. párvalasztásnál, hogy tényleg Ő az igazi. Szeretné, ha az imádkozás természetes lenne. Nem tart semeddig se reggelente imádkozni a családunkért illetve szeretteinkért.

Zsuffa Tünde Ő tényleg hazatért Pusztaszabolcsra, hiszen itt született. Bepillantást engedett, hogy neki mit is jelent az otthon és ebből mit ad tovább. Műkorcsolyázó fia elszántságáról, kitartásáról mesélt, ami szerintem példaértékű. Kitartásával bebizonyítja, hogy lehetetlen nem létezik.

Vége lett az estének és mi csak csendben sétáltunk, szívünk tele érzésekkel,azon gondolkozva, hogy mit is hoztam otthonról, milyen életszemléletet kaptam útmutatásként. 

Eszembe jutott, hogy korábban megtaláltam egy általános iskolás feljegyzésemet, amit az egyik osztálytalálkozónkon kaptam vissza az akkori osztályfőnökömtől. Általános iskolás gyerkőcként meg kellett fogalmaznunk, hogy milyen felnőttek is szeretnénk lenni és mi az az egy érzés, amit szeretnénk megőrizni és továbbvinni. Elolvastam és meglepett, hogy mit írtam gyerekként. A következő pár gondolat volt a papíron.

Szeretném, ha a színház mindig az életem része lenne és, hogy legyen pénzem arra, hogy minél több előadást megnézhessek. Apukámnak köszönhetem ezt a csoda világot, melyért nem tudok elég hálás lenni. Legyek őszinte, a humor sok mindenen átsegít. Haraggal a szívemben soha ne feküdjek le, tudjak megbocsátani. Ha valami bánt azt mondjam el vagy írjam le és meghallgatásra találok.

Azt hiszem most felnőtt létemre elmondhatom, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy a színház megmaradt az életem részeként és az elmúlt években én hívhattam meg Édesapámat egy-egy előadásra. 

Ott csütörtök este béke és nyugalom közepette, az önzetlen szeretet volt érezhető. Sorsok alakulása, egymás iránti tisztelet, a  megbocsátás, a szerénység, a kitartás, hit segítségével csak jó irányba terelhet minket. Erről jut eszembe zárásként csak pár gondolat az emberi sorsok alakulásáról.

Évekkel ezelőtt volt egy pusztaszabolcsi kisfiú Harza Márk Manó, akinek nagy kedvence Dolhai Attila volt. Első találkozásból barátság született. Telt múlt az idő és szerencsére újra létrejött a találkozás, az önzetlen, kölcsönös szeretet a mai napig nem változott. 

Utoljára 2019-ben volt Dolhai- Janza élőzenekaros musical koncert, de most végre újra Balatonfüred és koncert. 

Az este során elhangzott dalokat jól ismerjük, ezért nem is részletezném, csak felsorolnék közülük párat, mert tényleg szívünknek kedvesek, szinte mindegyikhez kapcsolható egy-egy kedves történés, emlék. 

Elisabeth-ből az Ördögi tánc, Útvesztő, Az már nem én lennék, Mozartból Zene az vagyok én, Jekyll és Hyde-ból Ördögi tánc, Eljött az óra...stb. Neoton dalok, Ki szívét osztja szét, Money, money, money, Pálinka dal, Micsoda nő ez a férfi, Rudolfból Holnap hídja. Zárásként pedig az elengedhetetlen Lehetsz király.

A pandémia még jobban felerősítette a hiány érzését, és már vágytunk arra, hogy visszakapjuk régi életünket, hogy újra lehessen menni szórakozni barátainkkal, a találkozások örömét, az ölelést, érintést... stb. Jó volt kiszakadni a megszokott mókuskerékből, pár órára elfelejteni a gondjainkat, problémáinkat. Jobban megbecsüli az ember a lehetőségeket és még inkább hagyja magát, hogy megélje az adott pillanatot. Jó volt újra sírni, nevetni, énekelni, táncolni, vagyis élni.

Kiemelnék két dalt, ami nekem az egész koncert fénypontjai voltak.

Elsőként Janza Kata meglepetése Dolhai Attilának a Játssz még című dal, mely tökéletesen jellemezte az elmúlt nehezebb periódust. Lelke volt a dalnak, Kata csupa szív tiszta szeretete, ami sugárzott az előadásában az a pár perc úgy gondolom mindenkinek emlékezetes marad. Az aggódás, majd idővel a megkönnyebbülés is kiérződött az ott megélt pillanatokban, hogy igen újra itt vagyunk és már minden rendben van. A hangszer Dolhai Attila torkában meggyógyult. 

 Pár sort idéznék a dalból, mely hűen tükrözi, hogy mit is jelentene, ha elcsendesedne a csoda hangszer. 

"Nekünk zene vagy igaz, de megfoghatatlan
Ki a világba életet tölt
És ha kevesen hallgatunk rá
Bárhogy bánt, bárhogy fáj
A hangszered össze ne törd"

 Az igaz barátság, szövetség hosszú évek során alakul ki. A mai világban sajnos a bajban derül ki, hogy kire is lehet igazán számítani, ki az, aki lelki támasz. Ma este valahogy minden érzés, energia összeadódott. Jó volt ott lenni és látni, hogy miként szólal meg a jól megszokott hang és megnyugodni, hogy igen tényleg minden rendben van.

 A másik pillanata nekem az estének az a Hétköznapi hős, ami alapból nagy kedvencem, de szombat este az egész dal olyan erőteljesen szólt, mint még soha. Minden feszültségtől megszabaduló, sorról - sorra egyre jobban érezhető volt, hogy rendben van ez a hang. Még több érzelem, még több lélek volt benne, szinte már csontig hatoló. Janza Kata se ment le a színpadról, csendben a háttérből is támogatta, hogy nem lesz itt gond. 

 Az ilyen pillanatoknak köszönhetően jön rá az ember arra, hogy a pandémia és betegség miatti hosszú kihagyás után is szüksége van az ember lelkének a zenére, a találkozásra, a sztorizgatásra, a bulizásra...stb

Este során többször előfordult, hogy egymást hallgatták a színpadon, érződött, hogy hiányzott már a közös fellépés, az örömzenélés.  A kölcsönös szeretet, összetartozás és az egymás iránti tisztelet volt érezhető szombat este.

Az este záró részében elhangzott könnyedebb hangvételű dalok, megadták a hangulatot, hogy jól érezzük magunkat. Nosztalgiázott az ember, majd nagy mosollyal nyugtázta, hogy de jó is önfeledten bulizni. Úgy gondolom, hogy aki jól akarta érezni magát, annak nem okozott csalódást a ma este. 

 Korábban még bosszantott volna, hogy az időjárás belerondított a napunkba, de tegnap hagytuk magunkat sodródni és boldogok voltunk, hogy mehetünk újra koncertre, tudtunk találkozni, beszélgetni. Az elmúlt időszakban az ember átértékelte, hogy mik is a fontos dolgok az életünkben. Nagyon kedves volt Katától a reggeli üzenet Attilának, hogy rock'n'roll lesz este, így koncert után megerősíthetem, hogy igen az volt a javából.

2020 a lelassulás, az alkalmazkodás és a változások éve volt. Milyen érdekes, hogy a beszűkült élettérnek köszönhetően, hogy ki miként reagál a külső hatásokra. Mennyire befolyásolja az embert a kialakult helyzet, van aki befelé fordul és csak magát sajnáltatja és van olyan, aki megpróbálja kihozni a lehetőségekhez képest a maximumot.

Az ölünkbe pottyant idővel, mi rendelkezünk, fura és rémisztő egyben ami a világban zajlik, de ha rájövünk, hogy a kapott időt lehet hasznos dolgokra is fordítani, akár alkotni valami maradandót máris hálásak lehetünk a sorsnak, hogy a vírus általi "csökkentett üzemmódot" is képesek vagyunk kihasználni. 

Ennek a pandémiás helyzetnek az eredménye lett Dolhai Attila legújabb lemeze a Genezis. Nem szeretnénk elfogultan írni, de véleményem szerint az eddigi legértékesebb és legőszintébb albuma. Olyan érzésem van bizonyos daloknál, mintha az Ébredjen a nap című lemez folytatása lenne. Évek teltek el, megannyi tapasztalat, érzés, de egy valami nem változik a szabadság iránti vágy, mint például anno a Tegnapi ölelés dalban (2006).

"A tegnapi ölelés, még melegít kicsit, ez így van jól
A jövő gondja, még árnyékot sem vetít a holnapból,
Ma még bejárhatom a világ összes városát.
Sydney-t, Moszkvát, Mexicót,
De ha épp nincs utazni kedvem,
Akkor Pestet és Budát."

A Genezis lemezen található dalok bepillantást engednek Attila gondolataiba, érzéseibe, olykor még vágyaiba is. Miként is élte meg azt az időszakot, amikor bejelentette, hogy nincs több musical. Akik követik munkáját és valamennyire is ismerik, érteni fogják, hogy miről is szól valójában az Így volt.

A dalt hallgatva bevillan egy-egy pillanat, vagy beszélgetés, ami erre az időszakra vonatkozott és értelmet nyer minden egyes ugye jól gondolom kérdésre, válaszként kapott tudod Te jól, vagy egy biccentés.

A lemez hatására egyre inkább az tudatosul az emberben, hogy életünk filmjének főszereplője mi legyünk, barátok, ismerősök meg a mellékszereplők, akik velünk tartanak az utunkon. Lehet, hogy olykor eltévedünk, de merjünk élni, merjük kimondani véleményünket, meghozni életünket megváltoztató döntéseinket.

Legyen a Tiéd - A mindenről szól, gondolat a fejemben, szemem a sötétben, ami valójában egy kapcsolat alapját is jelenti a bizalmat, ami a legfontosabb és legerősebb pillére a létezésnek. Tiéd vagyok teljesen, bízom benned a megérzéseidben. Ez nem önfeláldozás, hisz erről szól a szerelem. A bizsergés érzése, majd lépésről-lépésre haladva közösen építve fel a kapcsolatot, de ehhez két emberre van szükség. Hiába adnék oda mindent, még akkor is, ha megáll a ritmus a szívben, ha a másik fél nem így érez. 

Helló Te vagy egy új jó barát - Egy igaz barátság alapja a bizalom, kölcsönösen érdekel, hogy miként is tudsz szeretni, mikor nevettél utoljára Tényleg létezik igaz barátság? Vajon életünkben megtaláljuk az igaz barátainkat. Tartós lehet-e a felnőttkori barátság. Jó érzés, hogy a dalt hallgatva van kire gondolnom, hogy van olyan barátom, akiről tudom, hogy érdekli, vajon mikor nevettem igazán, mikor sírtam. Miként is szeretek, hogyan tudom kifejezni a gondolataimat és a másik szemébe elmondani, hogy miként is szeretek. Lehet ez egy új párkapcsolat, vagy művész és közönsége közötti kapocs.

 Az elmúlt időszak elég rendesen bebizonyította, hogy mit ér egy színpadi előadás, ha nincs közönség, ha nincs visszajelzés taps, nevetés vagy egy-egy jelenet végén a feszültséget jól tapintható csend.

Az online világnak köszönhetőn, ebben az átmeneti helyzetben, nézhetünk előadásokat, de az érzés nem ugyanaz, hiányzik a színház illata, a színészek rezgései, a közönség reakciói, szóval minden, amiért szeret az ember színházba járni. Amikor összeadódik a közönség és a művész rezgése, egy-egy adott szituációban, ezek a pillanatok adják meg az este egyediségét

Maradj itthon velem -  idő megállt, türelemre int, most van időnk tervezni, milyen fura érzés, hogy most sehonnan nem késünk el. Ha korábban megálltunk vagy lassítottunk a lelkiismeretünk jelzett, hogy erre nincs idő. Most befelé figyelünk és igyekszünk felfedezni az élet apró örömeit. Jövőt látunk és evezünk a célunk felé.

Színpad a szeretőm - Ahol igazán jól érzem magam, varázs, ami él. Szív súlytalanul elszabadul. Hitből lesz tutajom, s vágyból evezőm. Mágikus hely a színpad, ahol el tudok rejtőzni, de akár meg is tudom mutatni, hogy mit is érzek valójában.Hiszen így vagyok csak én. Ez jelenti számomra a biztonságot, de van lehetőségem megismerni a vágyódás mámoros édes ízét. 

 Az Őrző várost hallgatva egy videó klip kockái villannak be. Reggelente, mikor még csend van munkába menet, néha meghallgatom, ez az én időm. A városból kifelé sétálva múltam jelenik meg. Úgy gondolom, hogy mindenkinek van egy-egy nem megfelelően lezárt, vagy újrakezdett kapcsolata. Hogy vajon mi is helyes? Kisétálni az eddigi életünkből, vagy visszatérni/maradni a jól megszokott életünkben. A dilemma, kérdések cikáznak az ember fejében, de közben a szívet melegség tölti el, hiszen van kihez kötődni. 

Mi van még - Rossz nap vagy egy kereszteződéshez érkeztél meg életedben, ahol döntést kell hoznod. Mindenkinek van olyan napja, amikor eleged van mindenből, olyan mint egy rossz álom, néha egy felmondás lehet valós is, ami akár megkönnyebbülést is jelenthet.

 2020-ban bebizonyosodott, hogy mennyit is érnek az emberi kapcsolatok, hogy ami eddig természetes volt, az egy pillanat alatt megváltozhat. Mennyire természetes volt, hogy szabadon élhettünk, odamentünk ahova akartunk. Társasági életet éltünk, színházba jártunk... természetes volt a taps.

Ha ölelsz nincs félem, de vajon ez most is igaz? Vágyakozás volt ez az év, hogy ölelj át még egyszer. Érintés, puszi, ölelés napjaink része volt, visszakapjuk ezt még valamikor? Tudunk még szabadon, önfeledten szórakozni. A hiányról is szól ez az album, mindenkinek a saját szemszögéből a művésznek a közönség, a nézőnek a színház vagy egy jó koncert... Tudjuk minden csak nézőpont kérdése....

Az írás öngyógyító folyamat, nagy bátorság kell ahhoz, hogy megfogalmazzuk érzéseinket, félelmeinket, megélt pillanatainkat, hogy mire vágyunk igazán, vagy mi is fontos az életben. A lemez hűen tükrözi mindezt, érdemes a szövegre odafigyelni, hiszen szerintem mindenki magára ismer egy- egy dal során.

A szív és lélek diadala, időutazás volt a szombat délután. 17 év az nagyon sok idő, szinte felnőtt egy generáció. 

Emlékszem 2003-ban egy nagyon kedves kolléganőm (azóta már barátnőm) említette, hogy milyen szuper előadást látott az Operettszínházban. Ráadásul a főszereplő fiatalember zseniális hanggal és tehetséggel van megáldva. A musical a Mozart volt és a címszereplő pedig Dolhai Attila volt. Megfogadtam az akkori ajánlást és elmentünk megnézni az előadást és tényleg csoda volt. Annyi lélek, érzés érintett meg, hogy számomra sokáig ez volt az etalon és sokszor visszatérített az utamra.

Mai napig ha meghallom az Árnyékdalt összeszorul a szívem és előttem peregnek az előadás jelenetei. A zene az vagyok én alatt, pedig újra csintalan és egyben gondtalan gyereknek érezheti magát az ember.

Ezen emlékek után 17 évvel később a kialakult vírushelyzet miatt csak október végén került megrendezésre Dolhai Attila 2 lemezének bemutató koncertje. Tényleg véletlenek nincsenek, mert pont azzal a barátnőmmel mentünk a koncertre, aki anno felhívta a figyelmemet Attila tehetségére. Nem tudom megszámolni, hogy hányszor néztem a különböző oldalakat, hogy ugye nem marad el a koncert. Végre ez a szó sok mindent elárul. Boldogság, hogy ott lehettünk ezen a frenetikus koncerten, amit akár nevezhetnénk koncert show-nak is. A 2018-as Visszatérés lemez igazán különlegesnek számít, hiszen közönség előtt került feléneklésre. Meghatározó élmény volt látni és hallani, hogy miként is zajlik egy ilyen esemény. Igazán hosszúra sikeredett az az este, a közönség már akkor is tapasztalhatta Attila profizmusát, ugyanúgy, mint a koncerten is. Egy zártkörű eseményen kaptuk meg az elkészült Cd-ket dedikálva. Én ott akkor azt kértem Attilától, hogy azt az egy szót írja rá nekem, ami eszébe jut a Visszatérésről ez pedig nem más volt, mint a "végre". Milyen érdekes is az élet vagy a sors, eredetileg ez a koncert májusban lett volna, de akkor elmaradt a vírus miatt. Mindenki azt várta, hogy mikor lesz már végre. Egy szónak milyen nagy jelentősége van, de úgy látszik jó dolgokra sokat kell várni. 

Mi a szombat délutáni koncertre mentünk, direkt nem kerestem rá és nem olvastam, hogy milyen is volt az előző este.

A jelenlegi helyzetben belépéskor hőmérsékletet mértek, meg volt határozva, hogy ki hova rakhatja le a kabátját, végig maszkot kellett viselni, de maximális biztonságban éreztük magunkat. Nagyon jól felépített koncertet láthattunk. 

17 év nagy idő, rengeteg nagyszerű szerep, annál is több csodálatos dal, melyet próbáltak bevarázsolni a műsorba, azt hiszem mindenki megtalálta számára kedvesebbnél kedvesebb kedvenceit. Úgy gondolom ez a koncert mindenkinek egy nagy időutazás volt, tele emlékekkel és élményekkel. Szuper ötlet volt, hogy a színpadon megjelentek az Árnyékdal alatt a tánckar férfi tagjai beöltöztek Attila korábbi szerepeibe, mint például, Mozart, Koppány, Chris...stb. Felidézve a múltat, hogy mennyi csodás előadás, mennyi fantasztikus szereplőt formált meg Attila. 

Hihetetlen, hogy mennyi meghatározó pillanat is kapcsolódhat egy-egy darabhoz vagy dalhoz. A koncerten Dolhai Attila nagyszerű kollégái és egyben barátai is ezt az érzést sugallták, hogy Nekik is megvannak a kedvenc történéseik. 

Vágó Zsuzsi Miss Saigon és Carousel egy-egy jelenetét hangsúlyozta ki, hogy szívének meghatározói pillanatai voltak.

Fischl Mónika kiemelte, hogy Attila nemcsak szimplán egy partner, leginkább szívének kedves barát. Attila itt megemlítette, hogy milyen hasznos tanácsokat kapott Mónikától, amiket érdemes megfogadni, hogy minél jobb teljesítményt nyújtson. Nagyon ritka az, hogy valaki a musical világában és az operett műfajában is ennyire kimagasló legyen. Mónika és Attila minden egyes mozdulatán érezhető volt, hogy az elmúlt évek során tényleg igaz barátok lettek. Ráadásul még a humorérzékük is hasonló.

Janza Kata Micimackó és Malacka barátságához hasonlította magukat, ahogy mindketten mondták, hogy csak annyit kérnek, hogy ez a  barátság örökkön- örökké tartson. Hallgatva Katát, hogy mindenki számára példakép Attila, tanulni lehet tőle, hogy mindig képes a megújulásra, a maximalizmusa és profizmusa is utánozhatatlan.  Tény sokan próbálták utánozni, de hozzáállást, egyéniséget nem lehet másolni.Nagyon ritka, ha az embernek a munkahelyén is van igaz barátja. Jó volt látni az őszinte, tiszta, önzetlen szeretetet, ami Katából sugárzott. Azokban a pillanatban nem a színésznő Janza Kata és a színész Dolhai Attila állt a színpadon, leginkább két igaz barát, akik tiszta szívből szeretik egymást. Ezek az impulzusok is sok energiát adhatnak, hogy ebben a nehéz időszakban is van értelme keményen dolgozni, ha nem is mindig a színpadon, akkor a háttérben, új dalokat alkotni. Hiszen a megújulás által a személyiségünk és mi önmagunk leszünk gazdagabbak.

A legismertebb és legmeghatározóbb előadások dalai voltak repertoáron: Árnyékdal, Ördögi tánc, Puctal, Megszültél Anyám, Getshemane, Ördögi tánc...stb

A koncert során, Attila pár kollegája szólította meg Őt az éteren keresztül, persze mindenki a saját stílusában, de mindegyikből érezhető volt a barátság és szeretet. Ezek a röpke párbeszédek vezették fel a következő dalokat.

Több katarzisa is volt a délutánnak. Számomra az egyik ilyen pillanat a Jézus Krisztus Szupersztárból elhangzott Getshemane volt, mely felidézett egy szolnoki előadásból, az utolsó vacsora jelenetet, benne egy tekintetet, melynek olyan energiái voltak, hogy leírhatatlan. 

Egyik pillanatról a másikra érkeztünk meg az operett világába, Mi muzsikus lelkek, Hej Cigány, vagy akár a Chicagói hercegnőből Szebb volt itt régen, Radjami áriája...stb

Másik felemelő pillanat, mikor Dolhai Attila lányát konferálta fel, tele szeretettel, akit rajongásig imád. Láthattuk, hogy milyen is  büszke apaként.

Dolhai Luca, a János vitézből Juliska dalát énekelte tökéletes tisztasággal, nemcsak hangban, de lélekben is makulátlan volt. Élmény volt hallgatni, ahogy énekelt. Sokat fogunk még hallani Lucáról, úgy gondolom. Az élet ajándéka volt ez a pár perc, hogy bepillantást nyerhettünk egy tehetséges lány és egy büszke édesapa közös örömének. Köszönet érte.

A koncerten Attila és vendégei mellett nagy szerepet kapott a kedvenc hangszer a gitár is. A Szállj fel szabad madárnál éreztem azt először, hogy zavar a maszk és leginkább állva énekeltünk volna, de az azért tisztán látszódott, hogy kijött a sok feszültség.

Meglepetésként Attila elárulta, hogy ebben a zűrzavaros időszakban egy új lemezen dolgozott, mely a leginkább lesz Önazonos. Az elmúlt évek során, sikerült már annyira megismerni Attilát, hogy a szerepei mögött, meglássam Dolhai Attilát, azt az  embert, akinek ugyanúgy vannak érzései, mint bárki másnak. Kíváncsian várom a lemezt, hogy tényleg halljam és érezzem a szabadságvágyat. A lemez címe Genezis és mily érdekes, hogy Csiszár Ferenc "Csiszi" neve ismét ott van az alkotók között. Jó ezt látni. Szombat este úgy jöttünk ki a színházból, hogy ha az idén már nem lesz lehetőség több koncertre menni, akkor ez a koncert feltölt minket az elkövetkező nehezebb időszakra is. 

Dolhai Attila és meghívott vendégei szabadtéri koncertje nélkül nem telhet el nyár Kalocsán. Az idei évben szerintem egy emberként imádkozott a közönség és a művészek is, hogy a kialakult helyzet ellenére is megtartható legyen a koncert. Igaz a megszokott július helyett szeptemberben került megrendezésre, de szerintem senki se bánja, szerencsére az idő is csodás volt. Idén Dolhai Attila partnere Janza Kata volt, sajnos Szabó P. Szilveszter lebetegedett, de ennek ellenére is tökéletes este volt. 

Érsekkert igazán impozáns környezet, szeretem hely, nyugalmat áraszt. Ismételten zseniális helyszíne volt a koncertnek.

Úgy kellett ez az este a zenészeknek, a művészeknek és nem utolsósorban a közönségnek, mint egy falat kenyér.

Az elmúlt időszaknak köszönhetően az elhangzott dalok mostanra mélyebb tartalommal, nagyobb jelentőséggel bírnak, valamiért jobban megérintettek a szövegek. Legjobb példa az estéből talán az utolsó dal, mely szívet-lelket melengetett Demjén Ferenctől a Hogyan tudnék élni nélküled című szám.

Ez a dal valamint Máté Péter Egy darabot a szívemből slágere - ami szintén hallható volt az este folyamán, korábban szerepelt már Dolhai Attila Egy szerelem története című lemezén is.

Milyen fura is az élet, hogy a bezártság, a bizonytalanság milyen érzéseket hoz ki az emberekből. Újra vissza akarjuk kapni régi életünket. Talán ennek a helyzetnek is köszönhető, hogy Dolhai Attila - Kalocsán mondhatjuk akár, hogy nem musical színészként volt jelen, hanem bepillantást engedett, hogy milyen is lenne, ha rock zenész lenne. Igazi örömzenélésnek lehettünk szem és fültanúi.

Jó volt nézni, hallgatni és vele együtt kiadni a feszültséget az energiák pedig összeadódtak. Önazonos volt, látszott rajta, hogy a zene és a gitár örök szerelem, minden megmozdulása zsigerből jött. 

Zöld a bíbor és a fekete dalt anno Dolhai Attilától hallottam először és azóta is nagy kedvenc. Már nagyon régen énekelte, így jó volt kicsit nosztalgiázni. Milyen jó buli is volt anno Miskolcon vagy a többi helyszínen. Régebbi koncertjein kötelező szám volt, ennél a dalnál felszabadulnak az érzések és jó csak sodródni az árral és önfeledten bulizni és énekelni. Itt már nagyon nehéz volt ülve hallgatni, legszívesebben felpattant volna az ember a helyéről.

Edda - Kör Szintén régóta kedvenc, a dal hangulata visszarepített a kamaszkoromba, mikor gondtalanul buliztunk barátokkal és közösen énekeltünk. 

Szállj fel szabad madár, az amit mindenki ismer és szeret. Gitár kísérettel még erőteljesebben, még nagyobb szabadságvággyal hangzott el. Tele élettel és energiával.

Janza Kata évek óta méltó partnere Attilának már egy-egy rezdülésből megértik egymást, szarkasztikus humora mindig feldobja az este hangulatát. Elhangzott pár musical dal is, mint például Rebecca-ból az Orchidea, ami nekem örök kedvenc, hihetetlenül illik Katához. Ki szívét osztja szét, most még mélyebbről szólt és úgy gondolom, hogy még több lelket szólított meg.   

A komolyabb lírai dalok mellett, a repertoáron szerepelt pár könnyedebb hangvételű dal is, amire nem is gondolt az ember, hogy milyen jól lehet rájuk bulizni. Régi csibészek, Micsoda nő ez a férfi, Honky Tonk Women, Gimmie gimmie gimmie.

Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének anno szerepelt az 1981-es táncdalfesztiválon is, erről picit bővebben is írok, hogy a szövege mennyire mai, akár az elmúlt időszakról is szólhatna.

Szóljon hangosan az ének, Nem is olyan rég,

ha jól emlékszem még, játszottam egy gitáron.    (Dolhai Attila esetében a karantén előtti utolsó előadások egyike a Once volt)

Neked szólt a dal, de jött egy nagy vihar   (Covid, karantén)

és eltörött a gitárom.     ( képletesen elnémult a gitár)

...

Most itt vagy velem, Újra együtt igen, (akár jelentheti a közönséget is)

a dal is újra Neked szól.

...

Szóljon hangosan az ének,

Örülj velem kérlek úgy ahogyan én.

Szóljon hangosan az ének, 

ameddig csak élek énekelek én."

 Ez az utolsó pár sor pedig, hűen tükrözte az egész este hangulatát, hogy mindenki várta már, újra zenéljen az állandó zenekar Sturcz Szmollbend és újra dalolni halljuk Janza Katát és Dolhai Attilát.

A 2020-as év, akár lehetne a Csönd éve is, ez a dal annyira illeszkedett az egész este hangulatába, szintén jellemezte az elmúlt időszakot. Ezt a dalt már korábban hallottam Attiláéktól Balatonfüreden, jó volt újra. Az egész este olyan érzéseket váltott ki az emberből, ami az elkövetkező időszakra feltölt, amire jó lesz visszaemlékezni, profi munka, valódi tartalommal, érzéssel, emberséggel!

Jövőre visszatérünk, mert az Érsekkert egy mágikusan szuper hely.

Hiába nincsenek fesztiválok, szabadtéri zenés-táncos rendezvények, de Szirtes Tamás a Madách Színház igazgatója, úgy gondolta, hogy lehetetlen nem létezik.

A színház zárva, de a tetőterasz nyitva tehát minden adott a családias hangulatú koncertekhez. Ha a nézők nem élvezhetik az előadásokat, akkor duett koncertek alkalmával a színészek mutatnak ízelítőt a repertoárból.

A tavaly bemutatott Once előadásra olyan nagy volt az érdeklődés, hogy plusz egy napot is be kellett iktatni. Tompos Kátya és Dolhai Attila neve garancia volt a zseniális estéhez.

Csillagos ég alatt, gitár és zongora kísérettel csendültek fel a dalok. Milyen kiszámíthatatlan is az élet, hogy eddig természetes volt koncertre, színházba és rendezvényekre járni, de a vírus most szinte mindent felülírt. Boldogság, hogy azért vannak lehetőségek, hogy biztonságos körülmények között jól érezze magát az ember. Le a kalappal a Madách Színház előtt, belépés csak maszkban, hőmérőzés és kézfertőtlenítés mellett volt lehetséges. Mindenre odafigyeltek, hogy a közönség élvezze az estét.

Az este apropója a Once című előadás volt, melyből a legnépszerűbb dalok hangoztak el, mindezek mellett saját szerzeményeket, feldolgozásokat és sanzonokat hallhatott a közönség. Az elmúlt évek kedvenc előadása lett nekem.

Tompos Kátya és Dolhai Attila osztálytársak voltak a Színművészetin és ez volt az első előadás, melyben együtt szerepeltek. Jó érzés hallgatni őket, nagyon passzol a hangjuk egymáshoz, érezhető minden egyes mozdulatukon az előadásban és most a koncerten is egyaránt, hogy ismerik egymást és már vágytak a közös munkára. 

Egy fiú és egy lány találkozásáról szól a darab. Mindenki életében van olyan életszakasz, melyben megtorpan és legszívesebben feladná a céljait. Előfordulhat, hogy egy vadidegen ember segít és ráterel a helyes útra. Szokták mondani, hogy véletlenek nincsenek, amikor kiderül, hogy mindkét fél pont nem tudja, hogy miként is tovább, de egymást támogatva közösen jönnek rá, hogy mégis van értelme küzdeni az álmokért. A szeretet és a percről-percre kialakuló bizalom segítségével haladnak előre és tesznek meg mindent, hogy teljesüljenek az álmaik. Kinek közönség előtt egy koncert, egy lemez, meglátogatni a távol élő szerelmét, vagy, hogy újra együtt lehessen a család.

 Az este során a darab legmeghatározóbb dalai visszaadják az előadás hangulatát. Tompos Kátya két Karády dal segítségével - Ön tetszik nékem illetve Ne vegye szívére elkalauzol minket a '30-as évek világába. Hangjának és előadásmódjának köszönhetően a tetőterasz képzeletben átalakul egy korabeli bárrá. Edith Piaf Je ne veux pas travailler sanzonja is tökéletesen illeszkedik az este hangulatához, úgymint a Les Champs-Elysée is. Ráadásul ezt meghallgathatjuk a karantén ihlette verzióban is, melynek szövegét Lackfi János írta át, mely megalapozta a jókedvet köszönjük Corinne, hogy elhoztad ezt a dalt. Majd elhangzott még Az én kutyám című blues, mely méltón megmutatja Kátya sokoldalúságát

Dolhai Attila saját dalokkal készült az estére. Ragyogás című lemezéről az Éld át és az Állj mellém szerzeményeket adta elő.

Éld át, mely egy soproni kosár mérkőzés után született meg. Ez a dal engem visszarepít a kamaszkoromba, mikor még foci meccsekre jártam, tényleg visszaadja az akkori hangulatot. Ha ezt a dalt meghallom, mindig az jut eszembe, hogy az élet minden egyes pillanatát érdemes megélni/átélni.

Állj mellém című dalról egy este jut eszembe, egy búcsú koncert Vácon, úgy gondolom ez a dal örök érvényű, az élet minden területére. "Ugyanígy állj mellém, ha gyáva a szív, ki tudja, hányszor lesz még így..."

A Villa Negra dal megadta a ritmust és a hangulatot. 

Attila hozott egy új dalt is, melyet eddig még a közönség nem hallhatott, melynek címe Hülyeség, a szöveget Müller Péter Sziámi írta megspékelve rendesen humorral. Nem is volna Hülyeség többet hallani ezt a dalt is.

Zárásként csak annyi, hogy telitalálat a tetőteraszos koncert sorozat, remélhetőleg nem ideiglenes helyszín, jó volna ha jövőre is folytatódna remek hangulatú koncertekkel. Végre újra igazi koncert élménnyel gazdagodott az ember.

Ez a nap már 19 éve emlékezetes és meghatározó. 19 éve 2001-ben ezen a napon kezdődött el úgymond a nagybetűs életem, elkezdtem dolgozni egy amerikai multinál. Szerintem nagyon kevesen vagyunk, akik ennyi év távlatából is emlékeznek arra, hogy mikor is volt az első munkanapjuk.

Misztikus szám ez a 19, mert ennyi idős voltam akkoriban, tapasztalat nélkül, még szinte a tojáshéj a fenekemen volt, de elég rendesen bedobtak a mélyvízbe. Szerencsére olyan embereket ismerhettem meg már a legelején is, akikre számíthattam a későbbiekben is, barátságok alakultak ki, amikért nem lehet elég hálás az ember. Igaz sok "munka" volt abban, hogy kialakuljon a kölcsönös bizalom, de megérte, mert a mai napig számíthatunk egymásra. Ráadásul azért jó az, ha tudod, hogy van olyan akitől mindig kérhetsz tanácsot, kikérheted a véleményét, ha olyan sorsdöntő szituációba kerül az ember.

Hosszú évekig volt pótanyukám sőt "pótapukám" is a cégben. Ráadásul olyan volt a csapatunk, mint egy összetartó nagy család, jó közösség voltunk.

Az évek múlásával, már volt kialakult véleményem, amit elég határozottan is elmertem mondani. Meghallgatták ötleteimet, elkezdtem munka mellett a főiskolát. Nagyon sokáig egészen 2015-ig büszke voltam, hogy ennél a cégnél dolgozhatok, de közben a változásoknak köszönhetően, valami megtört bennem, valahogy elkoptak a régi emberek, felhígult a társaság, már nem volt meg az az érzés, hogy jó itt lenni. Nem volt meg a bizalom, nem alakultak ki újra barátságok, hosszú éveknek köszönhetően bekerült az ember egy skatulyába, ahonnan képtelenség volt kikerülni. Minden évben vártam a július 16-át, hogy vajon még mennyi kell az álomszerű mágikus 20 évhez. Egészen 17 évig mondogattam, hogy már csak ennyi és ennyi kell a 20-hoz. Tavaly volt az első alkalom, mikor legbelül éreztem már, hogy nem szeretném már azt a bizonyos 20-at. Hálás vagyok a 18.5 évnek hiszen, rengeteget tanultam,megedződtem lelkileg és szakmailag is. Dolgoztam remek csapatban és olykor olyanban is, ahol az egyén volt a középpontban és nem igazán lett eredménye az adott munkának. 

Utolsó napomon megint azt éreztem, hogy azért vannak emberek, akik szeretnek és úgy gondolták, hogy én idetartozom. Elhangzott egy beszélgetés is az utolsó héten, aminek röviden a lényege az volt, hogy ez is olyan, mint egy kapcsolat, ha elmúlt és megtörik benned valami, akkor azt meg kell gyászolni. A szakaszokat meg kell és át kell élni. Magam is meglepődtem, hogy csak a cégben sírtam és azóta sem. Ez valójában is annyit jelent, hogy ebben ennyi volt, egy nappal sem több. Szerencsésnek és gazdagnak tartom magam, hogy számomra fontos és igaz embereket tekinthetek barátaimnak.  

A lenti díszt egy kollégától kaptam, melyet ha jobban megnéz az ember, akkor egy az egyben jellemzi a cégnél eltöltött időszakomat. Ahogy én láttam ezt a 18.5 évemet, tele akadályokkal, de azok is mind egymásra épültek, tele kreativitással, sokoldalúsággal, de mindet egybevéve kerek egész a pályafutásom. 

Mára lelkileg megerősödve, rövidebb hajjal, motiváltan tervezem és alakítom a jövőm. Kipihentem magam az elmúlt hónapokban és újra Önazonos tudok lenni és ennél több most nem is kell nekem.

Ennyit a múltról, ma lenne 19 éve, de most nem a szomorúságról szólt a napom, inkább az újratervezésről és az írásról. 

Az Operettszínház által kiírt pályázatra készült eredetileg a kétfelvonásos zenekari mű, sajnos számos ok miatt, maga a pályázat is eredménytelen volt, így egy darab sem került bemutatásra.

Szétszakítottak cím mennyire mai is, hiszen a sors pikantériája, hogy a színészek sem a jól megszokott színházukban adták elő az előadást. Mindenki saját közegében vette fel telefonjaikkal az adott jeleneteket. Az egységes hatás érdekében fekete-fehérben készült el a mű, ami véleményem szerint nem is baj, így még igazibb, még jobban átérzi az ember a történet mondanivalóját. A nézők sem mentek színházba, otthonról "online" nézhették meg az előadást.

Milyen fura is az élet, hogy pont a 100-dik évfordulón a színészek egymástól, a nézők a színháztól, a rendező és a zeneszerző pedig a szereplőktől voltak "szétszakítva" a vírus miatt. Így mindenki még jobban átérezhette az emberi oldalát, hogy mit is jelenthetett a trianoni békeszerződés aláírása. Milyen az, ha korlátozva van a szabadság, ha nem találkozhat az ember a családjával, ha belekényszerítik egy szűkebb élettérbe. Amikor nem tudni, hogy mi következik még és meddig tart az egész, mi lesz utána. Miként lehet élni az életet. Számtalan kérdés és bizonytalanság kavarog az ember fejében.

Dolhai Attila, mint szövegíró és rendező mert nagyot álmodni és úgy gondolta, hogy bebizonyítja, hogy lehetetlen nem létezik. Igaz hivatalosan senki sem nyert a pályázaton, de mégis bemutatásra került a darab, minden nehezítő körülmény ellenére is. Habár nem nagy színpadon, nem nézők előtt zajlott az előadás -  elkészült a mű - amit valójában egy "zenés filmnek"is tekinthetünk.

A Szétszakítottak musical-ben beleláttunk egy Temesvári értelmiségi család életébe, hogy milyen hatással is van rájuk a kialakult helyzet. A darab Dér Zoltán életét dolgozza fel. Az egész család életét befolyásolja a békeszerződés. Trianon hatása napjainkig érezhető, generációkon átívelő tragédia.

Miként lehet azt feldolgozni, hogy Temesvár egyik nap még Magyarországhoz tartozik és el kell hagyniuk az otthonukat, a szülőföldjüket. 

Tudjuk a tényeket és a számokat, de ha mögé tekintünk, akkor tudjuk meg igazán, hogy miért is igazán fájdalmas a békeszerződés következményei. Hány család élete változott meg gyökeresen, a hova tartozás, az otthon feladása, a szülőföld elhagyása, még leírni is kegyetlen, de mindezt átélni elképzelhetetlen. 

A színészek játéka a kiszolgáltatottság érzése, hogy mi is tartja életben az embert, ha már mindent elvettek. Az életüket, az összetartozást, az otthont, a családot és a szülőföldet. Fel lehet-e állni mindezek után?  

Janza Kata drámai előadása megmutatja, hogy mit érezhetett egy anya, mikor fiát életfogytiglan börtönbüntetésre ítélték, szabotázs miatt távol mindentől és mindenkitől. Mi mindenre képes egy anya, hogy kiszabadítsa fiát, vagy legalább hazahozassa - belesajdul a szíve a fájdalomba.

Szabó P. Szilveszter tekintete és jelenléte is mindent elárul - „Csak hősök akartunk lenni, győztesként vissza térni… egy elesett katona vallomása.

Bálint Ádám félénk főhős megformálása is teljesen hiteles, telitalálat volt a szerepre, testvére Sándor Péter, aki lázadó és teljesen ellentétes személyiség

Földes Tamás - apa határozott, nyugodtnak tűnik, de a szeme elárulja, hogy fogalma sincs arról, hogy mi vár rájuk.

Mészáros Árpád Zsolt, maga az erő, zord, határozott csendőrfőnök.

Gubik Petra tiszta lélek, annyira szívbemarkolóan énekel, ráadásul a templomi jelenetek Ajakon készültek, Petra itt született és Dolhai Attila is idejárt iskolába. Annyira érezhető a kötődés és még inkább tud azonosulni  a néző a veszteséggel, hogy mit is jelenthet a szülőföld elhagyása.

Csuha Lajos - a falu vargájának  szívszorító dala, talán az egész előadás legmeghatóbb jelenete, egy édesapa fájdalmát énekli ki, de közben reménykedik, hogy "legkisebb gyümölcs még tán hazajön"

Cári Tibor zenéje egyszerre szívbemarkoló, de közben nyomasztó is, ahogy a dallamok a szöveggel párosulnak, megfűszerezve a színészek szívével-lelkével úgy nyer értelmet az egész mű.

Írásomat Dolhai Attila gondolatával zárom, mert úgy gondolom, hogy ezt szebben nem lehetne megfogalmazni.

"Gyógyírunk és feladatunk az emlékezés! Míg emlékezünk, a békét őrizzük."