Kiválasztásra került 12 hírnök, hogy képviseljék hazánkat és népszerűsítsék az idén 52. alkalommal megrendezésre kerülő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, 1938 után újra hazánkban. 2021. augusztus 12-én Pusztaszabolcson került megrendezésre az úgynevezett "közönségtalálkozó", az estének a főszereplői Pindroch Csaba színész, Szikora Róbert zenész, Lackfi János író, Dr. Csókay András orvos, Dolhai Attila színész valamint moderátor személyében Zsuffa Tünde voltak.

 Az estét az összetartozás, a szeretet, kötődés a gyökerekhez, és a tisztelet jellemezte. Leírni az egész estét képtelenség, hiszen a hangulatot nem lehet átadni, szavakkal oly nehéz megfogalmazni.

Szikora Róbert elmesélte, hogy milyen ingerek érték kiskorában, szüleitől mit látott, hogy milyen útmutatást kapott és minek köszönhető, hogy zenész lett. A vallás, a hit, a templomban megélt béke és nyugalom, mennyire fontos szerepet tölt be az életében. Hogyan éli meg a kritikát, miként reagálja le a negatív véleményeket. Jó volt hallgatni, hogy milyen utat járt be eddig. 

Pindroch Csaba arról beszélt, hogy milyen út vezetett ahhoz, hogy végül színész legyen. Gyerekként már minden vasárnap misére járt a család. Szóba került a balatoni csintalanságai és élményei, valamint az is kiderült, hogy miért nem lett belőle pap. Élmény volt hallgatni a fanyar, olykor ironikus humorral megspékelt történeteit. Miként élte meg, hogy kollégák közül nem mindenkinek volt szimpatikus a mostani szerepvállalása. Mennyire várja már az egész rendezvényt, ami valójában az összetartozás és a szeretet ünnepe lesz. 

Lackfi János a megbocsátást emelte ki, hogy mennyivel könnyebb a lelkünk, ha a rossz kívánságokra is pozitívan reagálunk. Milyen felemelő érzés úgy találkozni az illetővel, hogy mi már magunkban megbocsátottunk neki és a másik fél nem tudja mire vélni, hogy akkor most mi is történt.

Dr. Csókay András intelligenciája, bölcsessége, ahogy beszél az Istennel való kapcsolatáról. A sziámi ikrek szétválasztásáról, a közös imádság erejéről. A külföldi konferenciákon is mennyire elítélik a vallásosságot. Elmesélte, hogy miként is élte meg élete traumáját - fia elvesztését, amikor nem Istent hibáztatta és hihetetlen erővel dolgozta fel a feldolgozhatatlant. Akár 90 évesen is lehet, úgy szeretni, mint a legelején.  A közönség és a hírnökök is egyaránt meghatódva hallgatta történeteit és csodálta erejét, hogy a hit mire is képes. Ezekért a pillanatokért is megérte elmenni, hiszen a tiszteletet nemcsak szavakkal lehet kifejezni, elég az odafigyelés vagy akár egy-egy érintés.

Dolhai Attila elmesélte, hogy Édesanyja mennyire örült annak, hogy felkérték hírnöknek. Zsuffa Tünde elmesélte, hogy Attila, hogyan lett a 12-dik hírnök és mennyire telitalálat volt az Ő választása. Hangszál műtét előtt állt és elgondolkozott, hogy ezt most miért is kapta a sorstól.  A szerénységet emelte ki, hogy ezt látta otthon és így is próbál élni. Mit is jelent Dolhai Attilának, hogy a NEK hírnöke lett - végre szabadon kimondhatom, hogy az életemben fontos szerepet tölt be a vallás, a hit a kapaszkodóm, a támaszom. Félelmeinkről beszélt, hogy mindenkivel előfordul, hogy megtorpan és nem tudja, hogy mi is lenne a helyes döntés pl. párvalasztásnál, hogy tényleg Ő az igazi. Szeretné, ha az imádkozás természetes lenne. Nem tart semeddig se reggelente imádkozni a családunkért illetve szeretteinkért.

Zsuffa Tünde Ő tényleg hazatért Pusztaszabolcsra, hiszen itt született. Bepillantást engedett, hogy neki mit is jelent az otthon és ebből mit ad tovább. Műkorcsolyázó fia elszántságáról, kitartásáról mesélt, ami szerintem példaértékű. Kitartásával bebizonyítja, hogy lehetetlen nem létezik.

Vége lett az estének és mi csak csendben sétáltunk, szívünk tele érzésekkel,azon gondolkozva, hogy mit is hoztam otthonról, milyen életszemléletet kaptam útmutatásként. 

Eszembe jutott, hogy korábban megtaláltam egy általános iskolás feljegyzésemet, amit az egyik osztálytalálkozónkon kaptam vissza az akkori osztályfőnökömtől. Általános iskolás gyerkőcként meg kellett fogalmaznunk, hogy milyen felnőttek is szeretnénk lenni és mi az az egy érzés, amit szeretnénk megőrizni és továbbvinni. Elolvastam és meglepett, hogy mit írtam gyerekként. A következő pár gondolat volt a papíron.

Szeretném, ha a színház mindig az életem része lenne és, hogy legyen pénzem arra, hogy minél több előadást megnézhessek. Apukámnak köszönhetem ezt a csoda világot, melyért nem tudok elég hálás lenni. Legyek őszinte, a humor sok mindenen átsegít. Haraggal a szívemben soha ne feküdjek le, tudjak megbocsátani. Ha valami bánt azt mondjam el vagy írjam le és meghallgatásra találok.

Azt hiszem most felnőtt létemre elmondhatom, hogy hálás vagyok a sorsnak, hogy a színház megmaradt az életem részeként és az elmúlt években én hívhattam meg Édesapámat egy-egy előadásra. 

Ott csütörtök este béke és nyugalom közepette, az önzetlen szeretet volt érezhető. Sorsok alakulása, egymás iránti tisztelet, a  megbocsátás, a szerénység, a kitartás, hit segítségével csak jó irányba terelhet minket. Erről jut eszembe zárásként csak pár gondolat az emberi sorsok alakulásáról.

Évekkel ezelőtt volt egy pusztaszabolcsi kisfiú Harza Márk Manó, akinek nagy kedvence Dolhai Attila volt. Első találkozásból barátság született. Telt múlt az idő és szerencsére újra létrejött a találkozás, az önzetlen, kölcsönös szeretet a mai napig nem változott.