Az elmúlt időszakban az életünk alaposan megváltozott. Talán még jobban figyelünk megérzéseinkre vagy akár belső hangunkra. Megtanított minket az élet, hogy becsüljük meg mindazt, amink van és az idő múlásával előtérbe került a család az összetartozás. Néha jó visszavonulni, visszavenni a tempóból, kilépni a mókuskerékből. Jó újra nagy levegőt venni, felfedezni az élet apró rezgéseit, a természet csodáit...stb.

Elcsendesedtünk egy picit. Saját magamon is észrevettem, hogy megválogatom, hogy kikre is van igazán szükségem az utam során. Bizonyos emberek csak egy ideig tartanak velünk, de minden egyes szakításból tanulunk. Boldog vagyok, hogy olyan barátok, család vesz körül, akikre lehet számítani. Nincs szükségünk luxus utazásokra, hogy jól érezzük magunkat. Egy séta, vagy akár a lépcsőn beszélgetve ülve is tudjuk, hogy lelkileg összetartozunk és fontosak vagyunk egymásnak. Ugyanaz az utunk és ezeket a megélt pillanatokat senki nem veheti el tőlünk.

Változunk mi magunk is, fejlődünk, formálódunk és alkalmazkodunk, vagy olykor lázadunk az akadályok ellen. 

Hálás vagyok a sorsnak, hogy olyan értékeket kaptam otthonról, hogy bármi is történik velünk, akkor is egy család maradunk. Mindannyian hiszünk valamiben vagy valakiben, aki segít visszaterelni minket a helyes útra. 

A tavaszi lezárások után szívem-lelkem vágyott már arra, hogy olyan impulzusok érjenek, amikre igazán szükségem van. Ez pedig nem volt más, mint a színház. Kislány korom óta mágikus csodák helyének tartom, ahol az ember lemerült lelke újra megtelik melegséggel, szeretettel azaz élettel.

Érdekes, mert színésznő mindezek ellenére soha nem akartam lenni. Az élet úgy rendezte, hogy egy alkalommal szereplője lettem egy előadásnak, táncolni, olvasni, improvizálni szinte mindent kellett... Remegett kezem-lábam, de átlépve félelmeimet és elhagytam azt az oly rémisztő komfortzónát. Mára megértettem, hogy az ott miért történt úgy. Az előadás címe: Dolgok amikért érdemes élni - Bereczki Zoltán szereplésével. Nagyon tanulságos volt. Kellett idő, ahhoz, hogy a fejemben összerakjam, hogy én mit is gondolok, hogy miért is érdemes élni.

Mosolyogtam előadás közben elhangzott gondolatokon, egyből bevillant a kedvenc filmem vagy zeném, egy barát, a társ, család, szülők.

Azóta ott zakatol a fejemben, hogy mi is fontos nekem és családomnak, hogy miért is érdemes élni. Hálás vagyok azért, hogy a sok nehézség ellenére is kitartunk egymás mellett. Próbálunk előre tekinteni és most Apu szülinapján is csak annyit írhatok, hogy köszönöm. Sok mindent tanultam az elmúlt időszakban, hogy olyan élményeket élhetek meg, amik a lelkemet erősítik és mennyire fontos az empátia, az elfogadás, az ölelés, a meghallgatás. Azt hiszem mostanra a vadóc énem lenyugodott és képes vagyok észlelni, hogy mi is igazán fontos, az apró bosszúságot el kell engedni. Meg kell élni az adott pillanatot és befogadni a felénk áradó pozitív energiákat. Nem foglalkozni az olyan emberekkel, akik elszívják erőnket. Fura, de talán most érzem először azt, hogy a nehézségek ellenére is helyemen vagyok. Talán a visszaigazolások is segítenek abban, hogy visszatértem az íráshoz. Mindenkinek van egy támasza/mankója nekem az írás és a családom. A zene és barátok segítenek visszaterelni, ha olykor elkalandoznék. Jó néha elvonulni kedvenc helyeinkre és átgondolni azt, hogy mi miért is történik és akkor megkaphatjuk, hogy miért is érdemes élni...