Hosszú ideje tervezem, hogy leüljek és megfogalmazzam mindazt, ami a fejemben kavarog. Féltem szembenézni és leírni gondolataimat. A halasztgatás már igazán profin megy, de az elmúlt hetekben többször arra ébredtem, hogy írok és látom magam előtt a megfogalmazott érzéseimet. Úgy voltam, hogy ha ez fejben és álmomban már megy, akkor nem jöhet több kifogás, max belesajdul a szívem és a lelkem. Ha esetleg majd valaki olvassa ezeket a sorokat, akkor az azt jelenti, hogy sikerült befejeznem és nem maradt meg piszkozatnak.

Nagyon nehéz az embernek a szívét újra megnyitnia eddigi élete legnagyobb traumája kapcsán. Hiszen akik nem ismernek igazán, azok akár azt is gondolhatják, hogy mi baja is lehetne, állandó mozgásban van az élete. Kevesen látnak és ismernek, hogy milyen is vagyok valójában. Sokan csak azt gondolják, hogy az állandóan cserfesen csacsogó csajszi vagyok, de tévednek. Rengeteget változtam, olykor magamon is meglepődök, hogy én valójában egy érzékeny lány vagyok, de mostanra a szívem megkeményedett már annyira, hogy bizonyos helyzeteket már túl ridegül reagálok le. Amikor még jobban értékeled és megbecsülöd az idő kulcsfontosságát. Amikor már csak tényleg azokra a kapcsolatokra szánsz igazán időt, ami számodra is fontos. Amikor már nem vagy mindig kedves és már nem tudsz udvariasságból bájcsevejt folytatni bárkivel is. Megfogalmazod és ki is mondod véleményed, amikor olyan emberek társaságát keresed, ahol jól érzed magad és nem kell megfelelni senkinek sem, pláne nem elvárásoknak.

Nem május 14-e volt a legborzasztóbb nap a világon számomra, inkább az addig vezető út volt pokolian nehéz és fájdalmas. Mikor tudatosul benned azaz érzés, hogy ha igazán szeretsz valakit tiszta szívből és képes vagy elengedni, még akkor is, hogy tudod pokolian nehéz, de már nem bírod látni a szenvedéseit. Mikor személyesen megtapasztalod egy erős ember szellemi és testi leépülését, mikor bármit megtennél, de közben tudod és látod, hogy már nincs visszaút. Megőrizni azt, hogy a lehető legtovább ember tudjon maradni, és érezni érzéseit. Ott lenni mellette, mikor legszívesebben világgá kürtölnéd fájdalmad. Ezt az arcod, csak közvetlen környezeted látja. Amikor annyira szeretsz valakit, hogy megóvod attól, hogy mások is így lássák. Előtte erősnek mutatkozni, mikor megszakad a szíved. Ezt az oldalam csak nagyon kevesen ismerik, de ezzel nincs is baj. 

A fájdalom elviseléséhez, kapaszkodókat keresel és próbálod megélni a pillanatot, de közben azt veszed észre magadon, hogy olykor érzéketlenné válsz. Amikor a tested-lelked védőmechanizmusa bekapcsol, mint például nálam elég sokáig a zene volt az, hogy hiába hallottam és értettem a dalok szövegét, bezártam és nem éreztem semmit se. Féltem attól nagyon, hogy lesz-e erőm például újra betenni a lábam a színházba. Egy előadás miatt összeszedtem magam, de nem voltam abban biztos, hogy egyáltalán végig tudom-e nézni. Utána ott valami megtört bennem, amikor először beszéltem a történtekről egy olyan embernek, aki szintén a vidám énemet ismerte és a találkozás során észlelte és érezte rajtam, hogy valami nagyon nagy baj van. Ott éreztem először azt, hogy igaz, hogy nem lát bele az életembe, de egy őszinte érdeklődés vett körül. Ez adott ahhoz erőt, hogy meglássam, hogy újra süt a nap, és érdemes felkelni egyáltalán. Apró célokat tűztem ki magamnak, hogy ne robot módjára éljek csak. Így született meg egy számomra igazán fontos könyv, ami ajándék lett végül, és úgy láttam, hogy sikerült meglepetést szerezni vele.

Hálás vagyok azokért az órákért, mikor egyedül lehettem az érzéseimmel és azokért is, hogy mindig volt körülöttem valaki, aki megragadta a karom, hogy kirángasson a mély gödörből és segítsen lerombolni azt a falat, ami magam köré és leginkább érzéseim felé húztam. Bőven elég volt egy séta, vagy strandolás, beszélgetés. Vagy egy-egy kirándulás. 

Lassan de nagyon lassan gyógyul a lelkem, de azon vagyok, hogy újra közel kerülhessek az akkori önmagamhoz. Tudom, hogy ugyanolyan már nem tudok lenni, hiszen lelkem és szívem is hegesen forr újra össze.

Ez a pár sor csak töredéke az elmúlt hónapoknak, de többször írtam már ki, az akkori lelkemet tükröző szösszeneteket.