2024. február 2-án került megrendezésre a Premier KultCafé-ban a legújabb Dolhai Klub, amire azért elég sokat kellett várni.

Véleményem szerint aznap este olyan Dolhai Attilát hallhattunk, aki önmagához képest jobban megnyílt és beszélt érzéseiről, kétségeiről. Nehéz megfogalmazni azt az érzést, hogy milyen is szembesülni azzal, hogy egy elismert zenész színész, saját dalát nem játssza a rádió. Emiatt is muszáj megragadni minden olyan lehetőséget, ahol megmutathatja magát, hogy a romantikus hangvételű dalok, mellett, akár Sztevanovity Dusán - Presser Gábor szerzeményt is  nagyszerűen, energikusan, tud előadni.

Ezért is volt remek műsor a Csináljuk a Fesztivált, a mostani évadban: Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani, dalt kapta. Úgy gondolom, hogy adásról-adásra varázsolta be személyiségét, huncutságát, táncát, csibészségét és az elmaradhatatlan Dolhais mosolyt. Tudta, hogy miként hathat a zsűrire és a közönségre, hiszen a hangja és előadás módja, sokkal dinamikusabb, maibb volt, mint az eredeti. A döntőben simán belefért a még több csípőmozgás, ugrás, látszott rajta, hogy igen végre ez egy olyan dal, ahol jól érzem magam és önazonos tudok maradni. Nem kell szerepet formálni. Jó volt élőben is meghallgatni és megélni, érezni a felszabaduló energiákat.

Az este legviccesebb pillanata volt, mikor a közönség hölgy tagjai el kezdték énekelni, Te vagy a legszebb álmunk, Koppány asszonyai dalát, persze azért tegyük hozzá, hogy nem maguktól. Dolhai Koppány, mint jó vezér, természetesen átélte és igen lelkesen levezényelte a hirtelen megalakult "kórust". Van amikor a főszereplő kérése teljesül, úgymond szerenád formájában.

Bombardino - mely tényleg bevarázsolta a terembe az olasz hütte hangulatát, melyet a vidámság, bohém életérzés jellemez. Ott aznap este mindez örömzenéléssel is társult. Azt hiszem mindenki arcára mosolyt csalt. Bombardino italhoz illő dal született, ami akár egy igazi buli, alap hangulatát is megadhatja.

Kérdések között voltak olyanok, melyek a jól megszokott témához tartoztak, hol, mikor és hogyan lehet "Dolhais jegyekhez" jutni időben. Szerencsére azért maradt idő és lehetőség a komolyabb kérdések megválaszolására is.

Nagy kihívás lesz Szegeden a Rebecca musical. Attila tisztában van azzal, hogy akarva-akaratlanul is összehasonlítják, majd a korábbi szereplőkkel. Ő viszont saját magára szeretne fókuszálni, hogy benne miként is fogalmazódik meg a karakter, persze a rendezői koncepciónak megfelelve. Nagyon várja, hogy újra szerepeljen a Szabadtéri Játékokon.

Milyen volt azzal szembesülni, hogy a legutolsó István a király blokkban, betegség miatt Homonnay Zsolt ugrott be István szerepébe. Alkatilag és hangilag is teljesen más karakter, mint a korábban megszokott Istvánok. Amikor tudatosul az emberben, hogy itt másként kell megformálnia Koppányt, hiszen az adottságok szinte egyformák. Élmény volt hallgatni, ahogy kifejtette ezzel kapcsolatban gondolatait, hogy miként építette fel újra önmagában Koppány szerepét. Amikor ráeszmél, hogy itt most más az István, hogy teljesen más érzések veszik körül. Az a felismerés, hogy bizonyos résznél, olyan, mintha Zsolt az Édesapjának énekelne.

Jó volt bepillantás nyerni, hogy miként is vélekedik arról, hogy nem lehet minden előadás a közönség kedvence. Milyen volt egy olyan előadást próbálni, ami számukra is új, hiszen őspremierre készültek. Mindenkinek van véleménye, Neki is, de nem fog befolyásolni másokat, mint például a családját vagy ismerőseit. Hiszen mindenkinek más az ízlése, mivel nem vagyunk egyformák. Rengeteg munka van egy-egy előadás létrehozásában. 

Mit tesz egy sűrűbb, nehezebb időszakban, hogy elkerülje a kiégést? Itt a válaszolás lehetőségét átadta Nagy Zsolt "Liszinek", aki teljes átéléssel sztorizgatott. Jó volt hallgatni és közben adott időt Attilának, hogy átgondolja és valamit kitaláljon, hogy mit is válaszoljon. Csak az adott napra koncentrál és olyankor a csendre vágyik, hogy minél kevesebb zavaró inger érje és nem gondol a ráváró többi feladatra. 

Genezis lemez és az ezzel kapcsolatos fellépések lehetőségeiről is igazán őszintén mesélt, ami annyira tükrözi a mai világot. Nagyon felhígult a zenei világ, nem is értem, hogy miért ne készíthetnének minőségi zenét, a zenés színház elismert képviselői....

Felcsendült pár jól megszokott dal a lemezről, ami közös énekléshez is vezetett. A repertoár fontos része volt, hogy mesélt Hobo munkásságáról, hogy rá milyen hatással volt. Nem véletlen énekelt tőle is pár dalt Attila, hiszen a napokban ismerték el Földes László "Hobo" zenei munkáját életmű díjjal.

Laza, könnyed, sokatmondó dalszövegek, na meg persze gitár is alap kellék volt a koncerten. Musical sem maradhatott ki az este során, hiszen felcsendült Monte Cristo egyik dala is.

Maradj velem című dal volt az este legmeghatóbb pillanata, ahogy felvezette, hogy milyen emlék fűződik a dalhoz és milyen érzés volt Balázs Fecóval énekelnie. Jó volt hallgatni azt a tiszteletet és szeretetet, ahogy mesélt róla, közben visszaemlékezni, hogy én ezt anno láttam a tévében. Mikor vége az utolsó dalnak is, akkor szívünk-lelkünk megtelik érzéssel. Ennél a dalnál mikor Attila énekli, mindig olyan érzésem van, mintha a szíve-lelke kiszakadna és a hangja megérinti és felerősíti az ember fájdalmát. 

Zárásként egy meglepetés dal - melynek dalszövegéhez a szavakat a közönség adta. Egy korábbi Klub alkalmával kihelyezett dobozba lehetett megfogalmazni egy-egy szóval, hogy mi is jutott eszünkbe arról az estéről. Azért jó volt felfedezni a saját szavamat, hogy miként is milyen környezetbe is került a dalba.

Lelki társ lett a címe, mely lehetne akár egy "himnusz" is vagy egy kapocs a közönség és Dolhai Attila között. Ez a dal valójában közösen íródott, zseniálisan szőtte össze a szavakat, gondolatokká...

Sőt a dalból akár ki is derülhet, hogy Ki is Ő valójában, hiába énekelte, hogy még az adjunktus se tudja megfejteni. Színházban igaz Ő volt Rómeó, de egy önmagát adó rocker csávó volt péntek este, aki valójában jó ember, vagy talán szexi bravissimo, de lehet hogy, inkább énekelj. Viszont ami biztos, hogy mindenek felett emberi. 

Ismét nagyon gyorsan elrepült az este, mely igazán szerethető volt. Sok nevetés, olykor nosztalgiázás, néha szívfacsaró, de így volt teljes és érzelmekben, érzésekben gazdag.