Egy fiú és egy lány sorsszerű találkozásáról szól az előadás.
Nem is az az igazi musical, inkább zenés történet. Nem hiányzik a jelmez sem, hiszen így az utcai hétköznapi öltözetben válik igazán hitelessé. A darab szereplői nemcsak színészként, de zenészként is jelen vannak a színpadon, teljesen más hangulatot kölcsönöz az egész előadásnak. Az ír népzene dinamikája mosolyt csal az emberek arcára. Minden egyes szereplőn látszódik, hogy lételemük a zene, ösztönből muzsikálnak és élvezik minden pillanatát az előadásnak.
Mindenkinek van olyan periódusa az életében, amikor kifutna a világból, hátrahagyná az addig felhalmozott problémákat, nem visszanézni és csak menekülni.
Az ír utcazenész még utolsó alkalommal ki énekli magából érzéseit fájdalmait, mint akár egy segélykiáltás, majd a földön fekvő gitárját otthagyva távozni készül. Ezt a szívszorító dalt hallja meg az arra sétáló fiatal lány, aki nem engedi menni a fiatalembert. Az ír srác feldúlt állapotban, de meghallgatja, a cseh lányt. A hangszert tisztelni kell, nem szabad elhagyni.
Véletlen találkozás nem létezik, minden nehézségnek, örömteli pillanatnak oka van. Ezáltal fejlődik az ember személyisége. Megnyílni nagyon nehéz, de ha megtalálod a megfelelő személyt, aki felé képes vagy kimutatni érzéseid, akkor az életben már soha nem leszel egyedül. Ha barátaid veled vannak, akkor még a legnehezebb pillanatban is van kire támaszkodni.
A zene az összekötő kapocs a két fiatal között. Mindketten szerény körülmények között élnek, de az egyetlen boldogságot a zenélés jelenti. A cseh lány édesanyjával közösen neveli kislányát, férje nem él velük. Idegen országban mégsem érzi magát egyedül, hiszen vele vannak cseh barátai, akik mindig gondoskodnak a jó hangulatról a közös éneklés, tánc során.
A srác pedig, szerelme miatt szomorkodik, aki New Yorkban kapott munkát, de nincs lehetősége, hogy vele menjen. Édesapjával él közösen egy kis lakásban és segédkezik a műhelyben porszívókat szerelni. Szabadidejében zenél, zenéket szerez, amiket az utcán mutat meg a járókelőknek. Mindenki életében létezik egy olyan ember, akinek elmondhatjuk, hogy Nélküled, hogy élhetnék-e földön. A szerelem az összetartozás túléli a nehézségeket, nincsenek távolságok. 
A két főszereplő közös zenélés során ismerik meg egymás lelkét, nyitják meg szívüket és osztják meg féltett titkaikat egymásnak. Láthatjuk, hogy miként is épül fel két ismeretlen találkozásából egy lelki kapocs, aminek az alapja, hogy ismeretlenül is megbíznak a másikban, hiszen mindkettejüknek hasonló céljaik vannak. Nem használják ki egymást, ahogy épül a kettejük közötti kapcsolat, annál bátrabban mernek álmodni. Ha megszületik az elhatározás, hogy képesek vagyunk elérni vágyainkat, akkor a cselekvés idején bevonzzuk azon emberek társaságát, akik segítenek a megvalósulásban. Jelen esetben egy lemez elkészítése volt a cél, sikerült pénzt szerezni, melyből kibéreltek egy stúdiót és profi környezetben fel tudták venni az elkészült dalokat.
Itt érdemes figyelni a hangmérnök reakcióját, eleinte újságot olvas, próbálja elütni az időt, majd felfigyel a tehetséges fiatalok muzsikálására, végére már élvezi a közös munkát, barátság alakul ki közöttük és szurkol a sikereiknek.
A film és az előadás is megmutatja, hogy hinni kell Önmagunkban és kimondani azt, hogy mi is motivál minket igazán. 
Az egyszeri a megismételhetetlen lehetőség, mindenki előtt ott van, de sajnos kevesen veszik észre és még kevesebben élnek vele.
Dolhai Attila az egyik szereposztás főszereplője, aki az Operettszínház vezető színésze, kapott a sorstól - korábbi tanárától egy lehetőséget, hogy játssza el az ír utcazenészt. Az Operettszínház elengedte, hogy vendég szerepeljen a Madách színházban, de milyen jól tette. Aki ismeri Attilát az jól tudja, hogy a szíve legmélyén zenész és mellette zseniális színész is. A koncerteken olykor gitározik szívvel-lélekkel a színházból jól megszokott közönségének.
A Once című előadásban egy olyan ír utcazenészt alakít, aki gitározik, annyira érződik, hogy szinte Önmagát alakítja, minden egyes dalban benne van a lelke. 

Zöld Csabának (a másik szereposztás főszereplőjének) is élete a zene, az Ő játékán is észlelhető, hogy a gitározás, a zenélés mindene, szintén telitalálat a karakter megformálására.

A cseh lány szerepét alakító Gubik Petra, Simon Boglárka valamint Tompos Kátya is másként közelíti meg, másként formálja meg karakterét, de mindegyikük hiteles. Egy dolog közös mindegyikük játékában, hogy lehetetlen nem létezik, zenélni szív és lélek nélkül nem érdemes.
Úgy gondolom, hogy nemcsak az ír utcazenész és a cseh lány álma válik valóra, hanem az Őket alakító színészeknek is jutalomjáték az előadás, szereposztástól függetlenül.
Egyedinek számít, hogy a színészek hangszereken játszanak ezáltal a közönség is még inkább magáénak érzi az előadást. Mindenki megtalálja a maga saját történését, hogy kinek mi is volt az a sorsdöntő pillanat.

Szirtes Tamás ismételten létrehozott egy olyan előadást, ami különleges, profi munka valódi tartalommal.

Amikor ezt az előadást bemutatta a Madách színház, akkor már sejtettem, hogy nagy valószínűséggel más irányba sodor majd az élet. Februárban újra megnéztük az előadást, de ekkor már tudtam, hogy megváltozik minden. Teljesen másként éltem meg az előadást, azzal a tudattal, hogy a sors elém sodort egy lehetőséget. Féltem, de úgy döntöttem, hogy megragadom az egyszeri alkalmat. Teljesen más energiákat kaptam az előadástól és bíztam magamban. El kezdtem tervezgetni, hogy miként is tudom megvalósítani az álmomat. Rövid pihenés után pedig a tettek mezejébe léptem. folyt.köv.