Eljött ez a nap is, 2022.02.22. 40 éves lettem. Kimondani is sok, valahogy tartottam tőle, de nincs mit tenni. Szerencsére nem látszik rajtam és nem is érzem annyinak magam. Az elmúlt napokban sokat gondolkoztam, hogy mit is mondhatnék, írhatnék, hogy milyen ember is vagyok így 40 évesen.

Sokat változtam, értem, de szerintem ez így van rendjén. Csendes kislány voltam az általánosban, nem voltam lázadó kamasz, a középsulis éveket például kifejezetten utáltam. Nagyon megválogattam, hogy kivel is barátkoztam, ez a mai napig nem változott. Kevés barátom volt, de tudtam, hogy bennük nem kell csalódnom, Ők voltak a biztos pont az életemben. Meghatározó éveknek kellene lennie a középsulis időszaknak, de sajnos nem olyan volt a közösség, ami maradandó emlékekre volna érdemes. Talán egy-két ember volt, aki szóra is érdemes. Visszatekintve, az az időszak kellett ahhoz, hogy megerősödjek és olykor megvédjem magam. Muszáj véleményt formálnom és hangot adnom, hogy észrevegyenek... Nem a bulizás állt a középpontban nálam, eldöntöttem, hogy sportújságíró leszek és mindent megteszek, azért, hogy sikerüljön. Az írás volt a kapaszkodóm. Szandrával, aki sajnos már nincs köztünk elkészítettük életünk első riportját az iskola újságba. Átléptük a komfortzónánkat, de megcsináltuk és örömünkben úgy ugráltunk, mint a gyerekek. Érdekes, mert a pici izgalom mellett, biztonságban éreztem magam és tudtam, hogy lehetetlen nem létezik.

A csendes lány talált magának egy olyan közeget, ahol jól érzi magát és fel is figyelnek rá. Szalagavatón sportriporter voltam és Szandra sikereit közvetítettem.

Éveken keresztül támaszom volt az írás, sorra csináltam az interjúkat, hol a kézis lányokkal, hol a Videoton játékosaival, edzőivel. Szárnyaltam és jöttek vissza a pozitív visszajelzések. Önbizalmat adott, hogy talán valamihez én is értek. Nincs szükség állandóan középpontban lenni ahhoz, hogy észrevegyenek. 

Első munkahelyemen majd 20 évet töltöttem, ahol az idők során bekerültem a skatulyába az  "állítólagos kommunikációm" miatt. A bélyeg ott volt rajtam, bármit is mondtam vagy tettem, mindig azt kaptam... már megint a kommunikáció. Egy ideig bántott, de rájöttem, hogy nem érdekel, mert semmi újat nem tudnak mondani. Az élet milyen fura helyzeteket tud hozni, hogy interjúkat készítettem és írtam különböző témákról, ahonnan kaptam a jó véleményeket, majd a melóhelyen meg pont az ellenkezőjét. Elengedtem a rossz dolgokat, ma már arra gondolok, hogy az ott töltött időszakból mire is érdemes emlékezni.

A kezdetekben egy igazi összetartozó család voltunk, de ahogy bővült és változott az osztály létszáma az évek során, úgy lett egyre idegenebb a közeg. Mertem lépni és eljönni. Szerencsére a barátságok egy része megmaradt, volt, ami átalakult, de nem bánom. Van olyan is, akivel 20 éve barátnők vagyunk és van olyan igaz barát is, akinél a távolság sem számít, hiszen minden egyes helyzetben ott vagyunk egymásnak. Nekik is köszönhetem, hogy olyan vagyok, mint amilyen, nem véletlenül alkotunk egy egységet. A mai világban olyan jó érzés, ha a rohanó hétköznapokban is szánunk egy-egy percet barátainkra. Van olyan volt főnököm, akit ünnepek során nem tudok megelőzni a jókívánságoknál és támaszom volt és most is a nehezebb pillanatokban. Főleg akkor, amikor hasonló helyzetet éltünk meg. Ezen pillanatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy ma már tudom mi a fontos és mi nem. El kell engedni dolgokat, meg kell tanulni nemet mondani. Éljünk úgy, hogy közben jól érezzük magunkat. Tudom azt is, hogy jelenleg van olyan barát a környezetemben, akinek minden pozitív gondolatra, imára szüksége van. Hálás vagyok a bizalmáért, hogy bízik bennem és tudja, hogy számíthat rám a nehéz pillanatokban is.

Mivel nagyon érzékeny ember vagyok, nekem fontos mások véleménye, a visszaigazolás bármilyen is legyen. 

Szerencsés vagyok, hogy az évek során olyan barátok vannak mellettem, akik velem vannak és nem esik nehezükre meghallgatni, de tisztában vannak vele, hogy milyen is vagyok. Tudják, hogy bizonyos helyzetekben miként is kell hozzám szólni. Miként kell azt mondatni, hogy most egy kicsit sok vagy, vegyél vissza magadból. Tőlük már elfogadom a kritikát, megtanultam, hogy csak jót akarnak. Ma már nem borulok ki, nem kezdek el hisztizni vagy besértődni.

Hiába vagyok 40 éves, gyerekként tudok örülni dolgoknak, helyzeteknek, vagy akár rajongani is. Hálás vagyok, hogy élnek még a szüleim. Igaz már én vigyázok rájuk és lesem minden kívánságukat, hasonlóan, mint régen mikor még gyerek voltam. Nagyon erős a kapcsolódásom Apuhoz, akitől megtanultam küzdeni, önzetlenül, tiszta szívből szeretni, élni. Nem fontos a pénz kislányom, élményeket, emlékeket kell gyűjteni, azt nem veheti el senki és nem is veszítheted el. Testvérem és köztem 20 év van, emiatt a korkülönbség miatt, nem alakult ki olyan erős kötődés, valamiért így hozta az élet. Gyerekei lettek olyanok, mintha testvérek lennénk. Unokahúgival és unokaöcsivel mindig együtt töltöttük a nyári szüneteket, ez a kötelék örökre megmarad közöttünk.

A családomhoz tartoznak azok a barátok is, akikkel együtt nőttem fel, olyan erős csapat vagyunk, hogy közösen bármit is túlélünk. Bármire képesek vagyunk egymásért. Hálás vagyok, hogy van kihez szólnom, van aki megölel, van aki megsimogat, van aki letörli a könnyet olykor az arcomról, akivel jó együtt lenni. Olyan jó, hogy nem a külsőség a fontos az életünkben, képesek vagyunk akár lépcsőn ülve, vagy álló kocsiban is órákat beszélgetni.

Szívemben nagyon kedves helyet foglal el a színház ez a világ újra visszahozta életembe az írást. Egy álmom teljesült, hogy létrehoztam a blogomat, ahol a lelkemet gyógyíthatom írásaimmal. Újra van sikerélményem ezen a területen. Új közegbe csöppentem, barátokra leltem, egy olyan hely, ahol önmagamért szeretnek. Az évek során szoros kapcsolatok alakultak ki... Van egy hely, ahol jól érzem magam. Kíváncsiak a véleményemre, amikor a kedves színész ismerősöd odajön, de jó, hogy itt vagytok. Ezeket a pillanatokat öröm megélni, amikor az írásod megköszönik, vagy megosztásra kerül. Ezekre a dolgokra büszke vagyok, hogy megérte ennyi energiát belefektetni. Amikor érzed, hogy szeretnek és kíváncsiak Rád. Nem az fogad, hogy jajj már megint itt vagy. Kölcsönös szeretet kapocs alakult ki az évek során, amikor ismerjük már egymást annyira, hogy tudjuk egyből  ki miként is van.

Vannak céljaim, várnak rám élmények, kihívások, de mindez így van jól. Na akkor üdv, 40:). Remélem barátok leszünk!